Miközben az európaiak a nyár végi megérdemelt szabadságukat töltötték és végre sikerült felszabadulniuk az elmúlt majd egy év karanténja alól, addig Afganisztánt alig egy hónap alatt újra hatalmukba kerítették a fundamentalista tálibok, semmissé téve az elmúlt 20 év nyugati megszállása alatt elért eredményeket. Senki nem igazán értette, hogy hogyan omolhatott össze ilyen gyorsan az új afgán kormány, hiszen elvárható lett volna, hogy az amerikaiak és szövetségeseik által ott töltött 20 év alatt sikerült kiépíteni egy stabil kormányt, végrehajtó hatalmat, nem beszélve arról, hogy a szövetségesek jelentős muníciót hagytak hátra az afgán kormányerők számára is. A tálibok azonban alig egy hónap alatt hatalmuk alá hajtották az országot és a vártnál gyorsabban jutottak el és vették be a fővárost, Kabult, ahonnan a nyugatiak és helyi segítőik fejt vesztve menekültek, félvén a tálib megtorlástól.

A kérdés azonban az, hogy vajon mindez miért történhetett meg? Hogyan lehet az, hogy 20 év katonai megszállás és a vele együtt járó demokrácia import szinte alig egy hónap alatt hullik darabokra és válik semmissé. Cédric Bannel egykori francia diplomata szerint, aki ismeri a helyi állapotokat nem érhette meglepetésként, ami történt. Bannel többször járt és élt az országban és egy négykötetes regényfolyamban boncolgatja Afganisztán elmúlt 20 évét. Meglátása szerint az első probléma, hogy az afgán kivonulást szigorúan a szeptember 11-e 20 éves évfordulójához kötötték az amerikaiak, aminek semmilyen katonai relevanciája nincs, de annál több a politikai üzenete. Ez azonban hatalmas baklövés volt Washington részéről. Véleménye szerint azonban már akkor lehetett sejteni, hogy tiszavirág életű lesz az afgán kormány regnálása, amikor az amerikaiak kiürítették a bagrami amerikai légitámaszpontot júliusban. Az egész operáció tudniillik nagyon gyorsan, alig egy éjszakai alatt lezajlott. A gyorsaság már egyértelmű üzenet volt az afgán kormányerők számára: Washingtont ettől kezdve egyáltalán nem érdekli mi fog történni az országban, az egyetlen cél a mihamarabbi csapatkivonás, így semmi támogatást ne várjanak az amerikaiak részéről a jövőben. Az afgán kormányerők rögtön megértették, ez a vég kezdete és fel kell készülni a menekülésre, így már borítékolható volt, hogy kevés ellenállást tanúsítanak a tálibokkal szemben.

A tálibok gyors előre nyomulását segítette azonban az is, hogy az amerikaiak nem akadályozták meg azt, hogy a kormányerők az egész országra „kiterjesszék a hatalmukat” és ezzel teljesen szétaprózzák a katonai erejüket. Ezzel szemben például az oroszok megkövetelték Aszadtól Szíriában, hogy inkább adja fel egy időre az ország nagy részét, koncentrálja az erejét, rendezze a sorait, majd utána vigyen végbe egy nagy horderejű ellentámadást.

Vissza a múltba - Tálibok katonák pózolnak Afganisztánban 2021. augusztusában a Le Figaro fotósa számára 

Bannel szerint azonban a legfőbb okokat mélyebben, a társadalomban és fennálló politikai-közigazgatási rezsimben kell keresni. Így az egyik legfőbb probléma a meglévő politikai és katonai elit mérhetetlen korrupciója volt, mely egészen magas szintekig elért, amely a társadalom nagy része számára elfogadhatatlan volt. Így nem véletlen, hogy senki nem akart meghalni Ghani elnökért és a sleppjéért. Bannel az egész afgán államot, ami 20 évig épült (a nyugatiak asszisztálása mellett), patyomkin államnak nevezi, ahol minden hamis volt és korrupt, csak  a dubai-i, londoni és panamai bankszámlák és rajtuk lévő dollármilliók, melyek kézzelfoghatók. Így nem véletlen, hogy a táliboknak nem okozott gondot a verbuválás, hiszen sorai között számtalan fiatal, sőt egyetemista van, akik a kilátástalanság és a munkanélküliség helyett (zsoldért) inkább tálibokhoz csatlakozott, reményekedve abban, hogy a tálib hatalomátvételt követően nekik is jut valahol, valamilyen állami, közigazgatási vagy épp rendvédelmi pozíció.

A tálib uralom legnagyobb vesztesei azonban nem az egykori rezsim kiszolgálói, miniszterei voltak, hiszen nagy részüknek sikerült elmenekülnie, hanem az a művelt, képzett városi értelmiségi elit, amely az elmúlt 20 év során jelent meg a városokban és hozott létre életképes, sokszor a digitalizáció terén működő, innovatív vállalkozásokat, támogatta a független médiát és nők emancipációját. Ez azonban a tálibok hatalomba kerülésével mind semmivé válik, és ezen elit egy része nyugati kapcsolatok híján elmenekülni sem tud, így várhatóan hallgatásba fognak burkolózni, ha nem éri utol őket a tálib terror.

Fabrice Balanche geográfus szerint, - aki a Lyon 2 Egyetem oktatója és a Washington Institute kutatója - a legfőbb probléma sokkal messzebbre mutat. Állítása szerint a gond, hogy a főbb geopolitikai döntések legyen szó az USA-ról, vagy épp Franciaországról olyan kutatásokon alapulnak, melyek alig-alig tartalmaznak helyi társadalmi és geográfiai kutatásokat. Az amerikaiak (de a szovjetek az 1980-as években szintúgy) a négy fal között készült kutatásokra alapozva próbálták meg elterjeszteni a demokrácia, a jogállam, az emberi jogok eszményét az országban. Nem voltak tisztában a helyi társadalmi értékekkel, normákkal, nem alkalmaztak terepmunkát, holott az ország rendkívül konzervatív beállítottságú, ahol a vallás szerepe meghatározó és maga a társadalom törzsi, etnikai alapon szerveződik, ami még jobban megnehezíti egy központi kormányakarat keresztülvitelét, így megfelelő helyi terepkutatások nélkül nehéz megérteni a helyi viszonyokat. Meglátása szerint egyszerűen nem lehet egy ujjcsentintéssel megváltoztatni egy egész ország mentalitását. Pedig a nyugatiak hittek abban, hogy a rendelkezésre álló pénzügyi, technológiai arzenál, és a „nyugati zászlókat követő” NGO-k elegek lesznek ahhoz, hogy alapjaiban változtassák meg az országot. Ez azonban tévképzet volt, ugyanis nem voltak tisztában azzal, mi zajlik valójában afgán társadalomban. További hiba, hogy a nyugati döntéshozók rendszerint csak azokkal érintkeznek, akik tudnak angolul ugyanis tőlük nyerik a főbb információkat, az ő Facebook vagy Twitter bejegyzéseiket olvassák, márpedig az ilyen nyugat barát emberek vagy egyáltalán nincsenek tisztában azzal mi zajlik a társadalom mélyebb rétegeiben, vagy csak részben ismerik azt. Nem beszélve arról, hogy a helyi NGO-ban dolgozók is torzítják az elért eredményeket, félvén az esetleges pénzügyi támogatások megvonásától. Mindezek a téves információk előirányozzák a nyugati hatalmak bukását nemcsak Afganisztánban, hanem Szíriában is, de az iraki vagy líbiai helyzet kezelésére sem lehetnek büszkék a nyugati szövetségesek, ahol szinte ugyanazokba a csapdákba estek bele.

Afganisztán jövője sok kérdést vet fel, úgymint, hogy képesek lesznek-e a tálibok hosszabb távon egy stabil kormányt felállítani; vagy mennyire fog visszatérni a 90-es évek tálib terrorállama? Ezekre majd a jövő választ ad. Európa szemszögéből azonban azaz az igazi kérdés, hogy vajon mekkora veszélyt fog jelenteni az új tálib rendszer: egy újabb terrorista fészket jelent-e, mint például az Iszlám Állam megjelenése vagy sem. A Revue Conflit geopolitikai folyóirat mély elemzése szerint a tálibok nem igazán akarják exportálni az ideológiájukat, ami az eddigi terror tevékenységük során is megmutatkozott (lásd a térképet). Céljuk elsősorban az afgán uralmuk megszilárdítása, ami azonban a helyi lakosság számára – főleg, ami a nőket illeti – leginkább terrort fog jelenteni. A folyóirat persze hozzáteszi, hogy az afgán menekültek egy része vélhetően csatlakozhat az Iszlám Államhoz vagy az Al-Káida-hoz, radikalizálódhat, akik így potenciális terrorveszélyt jelentenek, de ők nem a tálibok, hanem más muszlim terrorszervezet nevében hajthatnak végre támadást a jövőben.

A tálibok, az Iszlám Állam és az Al-Kaidá által végrehajtott merényletek földrajzi megoszlása és a szervezetek által lefedett területek Forrás: Revue Conflit

A tálibok győzelme Afganisztánban és az amerikaiak és szövetségeseik csúfos kivonulása egyértelműen mutatja, hogy az USA elbukta a több, mint 20 éve zajló afgán háborút, és végül csak Oszáma bin Láden győzött, aki elérte célját, ami a 2011-es megölése során talált feljegyzése szerint nem volt más, mint „az amerikai legyőzhetetlenség mítoszának elpusztítása”. A mítosz leomlott, de vajon mi vár Afganisztánra geopolitikai értelemben, és mi maradt meg Amerika hitelességéből? Hamarosan ezen kérdéseknek fogok röviden utána járni.