Eric Zemmourral, pontosabban a nevével, még a párizsi munkám során találkoztam először valamelyik fejpályaudvar újságosánál, ahol – szemben a magyar standokkal – rendszerint a legfontosabb könyvújdonságok és bestsellerek is megvásárolhatók. Ott bóklásztam a sorok között, mikor egy vaskos, fehér könyvre lettem figyelmes, melynek borítójának az aljáról egy kis, sovány, veréb fejű ember képe nézett rám, aki felett nagybetűkkel volt olvasható a könyv címe: Öngyilkos franciák; míg az író képe mellett az állt: 40 év, ami szétverte Franciaországot. Ekkor még semmit nem tudtam szerzőről, de úgy voltam vele, hogy francia gyakorlás gyanánt nem árt, ha megveszem és végig rágom magam rajta, és mellesleg a történelmet is szeretem.
Zemmour könyvében de Gaulle halálától kezdve dolgozta fel Franciaország modernkori történelmét, melyet egy-egy jelentősebb kultúrtörténeti, társadalmi vagy gazdasági esemény mentén járt körül. A könyvben épp úgy előkerül de Gaulle halála, mint a Dallas sorozat társadalmi hatása vagy a ’98-as futball világbajnoki győzelem, mint a multikulturális társadalom diadalaként való baloldali értelmezése is. A könyv fő lényege nem más mint, hogy bemutassa, hogy Franciaország és maga a francia nemzet és társadalom, hogyan hullott darabokra, vesztette el az alapvető közös értékeit, melyek egykoron nemzetté kovácsolták azt. Zemmour könyvében rengeteget foglalkozik a muszlimok franciaországi jelenlétével, hogyan kezdett el számarányuk növekedni egyes külvárosi területeken; hogyan figyelmeztettek az 1980-as évek elején a kommunisták a muszlim veszélyre, majd lettek kiátkozva a szocialisták által; vagy épp hogyan asszisztált a francia jobboldal a szocialistáknak a családegyesítési törvény jóváhagyása során az 1970-es évek végén. Zemmour azért is húzta ki a gyufát a politikai elit köreinél, mert meglátása szerint Franciaország jelenlegi helyeztében nemcsak a baloldal a ludas. Meglehet, hogy a progresszív társadalmi változásokat rendszerint a szocialisták szorgalmazták, de jobboldal szorgosan asszisztált mellé, ugyanis féltek attól, hogy a baloldali befolyás alá került francia média rájuk ragassza a reakciós jelzőt. Mindez Zemmour szerint a jobboldali, konzervatív értékek devalválódásához és kiüresedéséhez vezetett.
Eric Zemmour - A meglepetés ember vagy hirtelen jött fellángolás (Forrás: Le Figaro)
A könyv hozta meg Zemmour számára az országos ismertséget, aki már addig is a konzervatív Le Figaro publicistája volt, de a könyv sikerétől kezdve a vitaesetek állandó résztvevője lett. Zemmournak ez cseppet sem okoz gondot, tudniillik az algériai zsidó családból származó publicista, imád vitázni. Mi sem mutatja ezt jobban mint, hogy külön tv műsort is kapott a francia Cnews hírcsatornán, ahol társadalomtudósokkal, filozófusokkal, politikusokkal vitázott és ütköztette sokszor ellentmondásos nézeteit. Így saját élettapasztalata alapján a jelenleg támogatott multikulturális modell helyett visszaállítaná a régi, francia asszimilációs modellt; megtiltaná a nem francia keresztnevek használatát; előtérbe helyezné a francia nyelvhasználatot a közintézményekben; megtiltaná a családegyesítést; és megnehezítené az állampolgárság felvételét is, de az országban illegálisan tartózkodó bevándorlókat is kiebrudalná Franciaországból. Zemmour ellenséges az unióval szemben is, ugyanis abban nem lát mást, mint a nemzeti szuverenitás egyik nagy kerékkötőjét, nem beszélve arról, hogy meglátása szerint az unió jelenlegi felállásában egyszerűen működésképtelen. Teljes nonszensznek tartja emellett mind az Európai Unió Bíróságát, mind a Hágai Ember Jogi Bíróságot, amelyek véleménye szerint nem mások, mint az emberi jogokba burkolt baloldali eszmék védelmezői, amely intézmények minden olyan kezdeményezést büntetnek, ami nemzeti önrendelkezést vagy épp a konzervatív értékeket szolgája. Sarkos vélemény nyilvánítása miatt, úgymint például, hogy „a drogkereskedők nagyrésze arab vagy fekete”, négyszer ítélték el gyűlöletbeszédért.
Eric Zemmourral azonban nemcsak azért érdemes foglalkozni, mert írt egy (illetve több) érdekes könyvet és nemrég Budapestre látogatott és tiszteletét tette a magyar miniszterelnöknél is, hanem azért, mert a jelenlegi elnökválasztási versenyben a 3.-4. helyen áll, mindezt úgy, hogy még be sem jelentkezett hivatalosan a küzdelembe. Zemmour népszerűsége sokkolta – elsősorban a jobboldali - politikai elitet. Jóllehet Párizs és Franciaország nagyobb utcáin már fel-feltűntek a Zemmourt elnökként aposztrofáló plakátok, de maga a publicista egyelőre elzárkózott attól, hogy hivatalosan is belépjen az országos politika színpadára.
Eric Zemmour "választási" plakátja valahol Franciaországban- Meddig képes elmenni? (Forrás: Le Point)
Márpedig nagymértékben felkavarná az állóvizet, ugyanis a közvéleménykutatások szerint a választók 13%-a támogatja Zemmourt, pontosan annyian, mint a szélsőbaloldal vezérét, a politikai veterán Jean-Luc Mélanchont. Nem beszélve arról, hogy valamennyi „baloldali” jelöltet előzi. Ami azonban ennél is érdekesebb, hogy a klasszikus konzervatív párt, a Köztársaságiak legnagyobb favoritja, Xavier Bertrand is csak 1%-kot ver Zemmourra, miközben Macron legnagyobb kihívójának tartott Marine Le Pen is csak 16%-on áll, holott nyár elején még 28%-ra mérték a jobboldali politikust. Le Pen helyzetét nehezíti, hogy a nagy népszerűségnek örvendő unokahúga, Marion Maréchal sem áll ki egyértelműen nagynénje mellett, amit jól mutat, hogy Zemmourral közösen vett részt egy Budapesten rendezett családügyi konferencián. Ezt a francia média szerint akár egyértelmű jelnek is lehet tekinteni, hogy ki mellé teszi le a voksát a politikának ideiglenesen hátat fordított legfiatalabb Le Pen. (Sőt, maga Jean-Marie Le Pen is támogatásáról biztosítja a publicistát, ha az megelőzi lányát a népszerűségi versenyben). Érdemes azonban kiemelni, hogy a jobboldalon kiéleződő verseny leginkább Emmanuel Macron malmára hajtja a vizet, akinek a népszerűsége, a már előbb idézett közvéleménykutatás szerint is stabilan 23%-on áll. Zemmour népszerűségét - és nem mellesleg vitára való nyitottságát - jól mutatja, hogy legutóbbi disputája, melyet a szélső baloldali Jean-Luc Mélanchonnal vívott a BFMTV-n a legnézettebb televíziós műsornak számított azon az estén, miközben a YouTube-on is több tízezren követték élőben.
Közvélemény kutatás eredménye a francia elnökjelöltekről 2021. szeptember végén (Forrás: Harris Interactive)
Fontos azért megjegyezni, hogy nem Zemmour az első politikus, aki kívülről robbant be az elnökválasztási versenybe és próbálja felkavarni a politika állóvizét. Így például 2002-ben Jean-Pierre Chevènement volt az, aki üstökösként jelent meg a versenyben, de végül már az első fordulóban alulmaradt (miközben egyes vélemények szerint hozzájárult ahhoz, hogy Jean-Marie Le Pen bejusson a 2. fordulóba). Zemmour esélyei ellenben lehet most kicsit jobbak. Egyrészt országos ismertséggel rendelkezik és a média a hirtelen jött népszerűsége miatt kiemelten foglalkozik vele, így szinte állandóan közszájon forog a neve, így az is hallott róla, akit a politika tényleg hidegen hagy. Fontos megjegyezni, hogy a publicista egyszerre tud szólni a klasszikus jobboldali, rendszerint jómódú, vagyonos konzervatívok felé épp úgy, mint a sárga mellényes tüntetők irányába, akik rendszerint a baloldal által cserben hagyott munkásosztályt képviselik. Talán Zemmour legnagyobb előnye, hogy szemben az eddigi elnökjelöltekkel egy teljes mértékben a jelenlegi politikai establishmenten kívül álló személy, sosem vett részt az országos politikában, sosem volt kormánytisztviselő. Márpedig az emberek Franciaországban már belefáradtak a jobb és baloldali kormányok elmúlt 20-30 év sikertelen politikájába, ami lassú gazdasági és életszínvonalbeli visszaeséssel is jár, amit a gazdasági adatok és a nemzetközi rangsorban betöltött – egyre rosszabb - helyezések is visszatükröznek.
Ha már személyes érintettséggel kezdtem, akkor azzal is illik befejezni. Őszinte leszek, talán egy kicsit én sem bánnám, ha esetleg ő lenne az elnök, aminek vajmi kevés ideológiai alapja van, mint inkább anyagi. 2018 körül ugyanis volt szerencsém részt venni egy előadásán, melyet a Le Figaro szervezett. Az eseményt követően sikerült Zemourral személyesen is találkoznom és kicsikarni tőle egy autógrammot a könyvének belső borítójára. Így, ha nem is ér fel egy ötös lottóval, de biztosan egy esetleges elnöki cím elnyerése után annak az aláírásnak az értéke is magasabb lenne. Egyszer jó lenne, ha rám is rám mosolyogna a szerencse. A többi pedig már a franciák baja, ha már kifőzték mindezt maguknak az elmúlt negyven évben…
