Mióta a különböző karantén intézkedéseket Európában az egyes kormányok egymás után szüntették be, azaz érzésünk lehet, hogy visszatértünk a régi életünkhöz, sütkérezni tudunk a kávézók teraszain, egyre szabadabban tudunk utazni, és lassan már koncertekre is járhatunk. Ahogy jött a jó idő és nőtt az átoltottság, úgy hihetjük azt, hogy visszanyertük a régi életünket. Talán már egy kicsit elcsépelt arról beszélni, hogy már sosem fog visszatérni az életünk a jól megszokott kerékvágásába, ha azonban a gazdasági adatokat tekintjük, akkor egyértelműen kijelenthetjük, hogy messze vagyunk még a válság előtti növekedési görbétől. Pontosabban itt Európában. Gita Gopinath, az IMF vezető közgazdásza szerint, ugyanis míg az Egyesült Államok már 2022-re elérheti, sőt meg is haladhatja a 2019-es növekedési szintet, addig Európa csak meglehetős késéssel követi az új világot. Az eurózóna gazdasága a COVID-19 során ugyanis nemcsak, hogy jobban visszaesett, mint az amerikai, de a kilábalás is körülményesebb lesz. Így míg az öreg kontinensen 4,6%-os GDP növekedés várható, addig az óceán túloldalán 6,6%-kal bővül a gazdaság. Nem beszélve Kínáról, ahol recesszióról nem beszélhettünk 2020-ban, hiszen 2,3%-kal nőtt a gazdaság, míg 2021-re 8,4%-os növekedés vár az IMF. Így adott a kérdés, hogy vajon Európa miért került (már megint) hátrányba, elsősorban az USA-hoz képest, amely ugyanolyan fejlett gazdaság, mint az eurózóna. Ennek járt utána a Les Echos újságírója.

Forrás: Les Echos

A megoldás az eltérő víruskezelésben keresendő, így az Egyesült Államokban elsősorban a gazdasági növekedés fenntartása (vagy a nagyobb visszaesés elkerülése) volt a fő szempont a karantén intézkedések helyett. Ugyan elsőre azt gondolnánk, hogy ez több halálesettel járt, és valóban a 2021-es áprilisi adatok szerint egy millió lakosra vetítve 1700 ember halt meg az USA-ban, míg az EU-ban 1450. Mindez azonban csak 17%-os többlethalálozást jelent. Nem beszélve arról, hogy az Egyesült Államok a sokkal agresszívebb vakcinabeszerzésének és oltási kampányának köszönhetően hamarabb elkezdte az oltakozást(...), így a halálesetek is hamarabb csökkenésnek indultak, és az érvényben lévő karantén intézkedéseket is hamarabb feloldhatta Washington.

Első pillantásra nemcsak az elhibázott vakcinastratégia, de az eltérő gazdaságpolitikai válaszok is jelentős hátrányba hozták az EU-t. Tudniillik míg a monetáris politika terén az EKB szinte hasonlóan reagált, mint a FED, addig a költségvetési politika terén már jelentős eltérést találhatunk. Washington ugyanis hatalmas gazdaságélénkítő csomagot vezetett be, amely az ország költségvetési hiányát az IMF szerint 2020-ban 15,8%-ra növelte, 2021-ben pedig 15%-ra növelheti, szemben az eurózónáéval, ahol rendre 7,6% és 6,7%. Az UBS szakértőinek a konjunkturális hatásoktól megtisztított számításai szerint azonban az USA költségvetési ösztönző csomagja a GDP 0,5%-át fogja elérni, addig az unióé az 1%-át. Azaz a bank szakértői szerint nem az ösztönzőcsomag, hanem az átoltottság nagysága a lényeg, márpedig az Unió – más országokhoz képest, úgymint Izrael, Egyesült Államok és Egyesült Királyság - elhibázott vakcinabeszerzése és a lassú oltási kampánya mind-mind a gazdasági kilábalás elódázásával járt.

Egyes ösztönző programok nagysága GDP arányosan Forrás: Les Echos, UBS

Természetesen nagyon nagy könnyelműség és hiba lenne az elhibázott oltási kampány számlájára írni az Unió lassuló növekedését. A jelenlegi válság ugyanis inkább csak felszínre hozza a már meglévő problémákat, melyek már a pandémia előtt is hozzájárultak ahhoz, hogy az Unió és az Egyesült Államok közötti gazdasági olló az 1980-as óta folyamatosan nyíljon. Ezt mi sem mutatja jobban mint, hogy 1981-ben a francia GDP az amerikai 88%-át, az olasz pedig a 92%-át érte el, addig előrejelzések szerint 2025-re már csupán 73%-a, illetve 64%-a körül fog alakulni, amely egyértelmű jele az európai lakosság folyamatos elszegényedésének az USA-éhoz képest. Mindennek elsősorban strukturális okai vannak, úgymint pl. munkaerőpiaci, szabályozási és demográfiai problémák. Beszédes példa, ahogy Egyesült Államok a klímaváltozás elleni programját kezeli. Michala Marcussen, a Société Générale vezető közgazdásza hangsúlyozza, hogy az USA-ban a beruházások a legfontosabb szerepet kapják a klímaváltozás elleni harcban, és csak ezt követik a szabályozási vagy az adózási kérdések. Európában nem ez a helyzet. Ez viszont azzal a kockázattal járhat, hogy az Unió elveszíti a technológiai fölényét a zöldtechnológiák terén (ugyanis az amerikai cégek a növekvő zöldberuházások miatt új technológiákat fejlesztenek ki, szemben az EU-val, ahol csak szabályozzák és megadóztatják a piacot). Nem beszélve a munkaerőpiacról. Philippe Waechter, az Ostrum vagyonkezelő vezetőközgazdásza szerint „ugyan az európai államok sok esetben bőkezű (Magyarország ebben épp kivétel- szerz.) támogatások révén hozzájárulnak az állampolgárok kockázatainak a csökkentéséhez és így védik a polgárokat (a válság során szerz.), de míg az Egyesült Államokban már látják a munakerőpiaci válság végét a háztartások (azaz az állampolgárok munkát találnak a piacon szerz.), erről Európában egyelőre még szó sincs”.

Ne legyenek illúzióink, a következő hónapokban hihetetlen növekedési mutatókat fognak produkálni az európai országok is, a tavalyi recesszió, illetve a fejlett országokban felhalmozott megtakarítások miatt, mely mint egy robbanó motor fogja berobbantani a gazdaságot. Mindez azonban tovább bonyolítja helyzetet. Egyrészt az áremelkedés jelei már most megjelentek, melyet a felélénkülő fogyasztás csak tovább fog hajtani, miközben a tőzsdei aktivitás valamelyest csökkent, nem beszélve arról, hogy az újból megjelenő infláció a kamatlábak növekedésével járhat, ami végét jelentheti az olcsó hitelek korszakának, miközben számos uniós ország jelentős adósságot halmozott fel az elmúlt év(ek)ben.

Nem kell azonban rögtön farkast kiáltani, és temetni az Uniót. Talán triviális, de az egyes országok és régiók bizonyos időszakokban növekednek, majd hanyatlásnak indulnak és újból növeked(het)nek. Jó példa erre Jean Gempel gondolatai, aki az 1975-ben íródott könyvében a középkori Európában zajló „ipari” forradalmat és az azt követő hanyatlást vizsgálta. Művében Gempel párhuzamot vont az 1970-es évek Amerikájával, mely az akkori szemüvegen át szintén a hanyatlás jeleit mutatta (lassuló gazdasági növekedés; magas infláció, és munkanélküliség; vietnámi háború; hippi mozgalmak, azaz szabadulás a valóságból stb.). Nemsokára jött azonban Reagan és a neoliberalizmus, a többi pedig már történelem. Így Európában sincs minden vesztve, kérdés csupán az, hogy a 27 tagország képes-e a megtalálni a megújuláshoz és a növekedéshez való kulcsot és a hosszútávú és stabil növekedési pályára állítani Európát.